Tizenkilencedik fejezet - Kísért a múlt

Tizenkilencedik fejezet

Kísért a múlt

- Valami még hiányzik. – mondta Loki, mikor zöld bőr ruhámban kiléptem kabinom ajtaján.

- Azt hiszem, bár roppant tetszetős, de az arany szarvak látványa sokkolná őket – próbáltam kivágni magamat. – Azt pedig ugye egyáltalán nem szeretnénk…

- Úgy érted, hogy TE nem szeretnéd…én ugyanis nem kívánatos személy vagyok a saját sajtótájékoztatómon. – mondta, miközben a Tanácsterembe tartottunk.

- Akár tetszik, akár nem, ezek az emberek akkor hallottak rólad utoljára, amikor fél New Yorkot leromboltad a seregeddel. Emberek is áldozatul estek. – mondataim hallatán arcán szenvtelen mosoly jelent meg. – Azért remélem tudod, azokat az embereket mosolygod meg, akik a szeretteiket veszítették el miattad, de azért elvárod, hogy ők minden zokszó nélkül fogadják el, hogy mostantól barát vagy és nem ellenség. Nézzenek fel rád és istenítsenek…ez a tisztelet maximális hiánya, amit az irányukba mutatsz. Ezen azért jó lenne, ha elgondolkodnál, amíg mi az újságíróknak próbáljuk ezt az egészet beadagolni. – léptem be előtte a Tanácsterembe. Láttam rajta, hogy nagyon nem tetszik neki, amit mondtam, de nagyon felháborított az érzéketlensége.

- Az új ruhája minden bizonnyal nagy sikert fog aratni a sajtótájékoztatón. – mondta Fury, mikor végig nézett rajtam.

- Ha így lesz, akkor az csakis Phil érdeme. – mosolyogtam rá. – Bár az előzőt is nagyon szerették. – gondoltam vissza nem kevés fájdalommal a régi időkre.

- Szerették Matt-et… - jegyezte meg Natasha. A teremre csend ereszkedett, többen tanácstalanul néztek egymásra, majd végül én szólaltam meg elsőként.

- Nos…itt az ideje, hogy megtudják, az Őrangyal ismét kiterjesztette a szárnyait…és elfogadják a döntését.

- Igazgató, egészen biztos, hogy készen állunk erre? Itt van ennek az ideje? – álltam idegesen egyik lábamról a másikra, miközben már a színfalak mögött várakoztunk a pillanatra, mikor elkezdődik a sajtótájékoztató.

- Ilyen komoly kétségei vannak, Loree? – kérdezte Fury, bár attól féltem, a válaszom nem igazán érdekli.

- Igen… - sóhajtottam. – Nagyon jól tudja, hogy igen. És azt is nagyon jól tudja, hogy nem véletlenül.

- Igen, de azt is tudom, hogy nagyon jó úton járnak…és azt is, hogy pusztán csak azért, mert én azt akarom, nem mondaná azt az újságírók előtt, hogy Loki megbízható. Hiába is próbálja bemesélni magának, hogy én kényszerítem erre a lépésre, ez nem igaz. Egyszerűen csak megteszi, mert ez az ára annak, hogy Loki itt maradhasson…Magával… - Fury szavai megdöbbentettek, nem tudtam rájuk mit reagálni.

- És mi lesz…mi lesz, ha megint előjönnek Matt-tel? Ha megint róla fognak kérdezni? – néztem rá kétségbeesetten. – Loki még nem tud róla mindent.

- Nos, ez benne van a pakliban. Előbb vagy utóbb úgyis kiderült volna. De majd azon leszek, hogy a sajtó szeme inkább a jövő lehetőségei felé kacsinthasson, ne pedig a múlt homályába vesszen.

- Nem is tudtam igazgató, hogy Magában egy költő veszett el. – mosolyodtam el, bár ebbe a mosolyba nem kevés idegesség vegyült.

Stark ragaszkodott hozzá, hogy bömbölő rockzene mellett vonuljunk be a sajtótájékoztatóra. Már meg sem lepődtem rajta, hogy most sem tud lemondani arról, hogy ne sztároltassa egy kicsit magát. Amint bevonultunk a terembe, nem volt nehéz észre vennem, miként súgnak össze többen is a teremben és látnom a kikerekedett szemeket. Több, mint két éve nem látták az Őrangyalt a nyilvánosság előtt, a Bosszúállók körein belül pedig még soha. Tudtam, mindnyájan azt találgatják, ez most hogyan lehetséges.

- Köszönöm mindnyájuknak, hogy eljöttek. – kezdte Fury. – A Bosszúállók és a S.H.I.E.L.D. mindig élvezhette a sajtó támogatását, amit köszönünk Önöknek. – nézett végig jelentőség teljesen a teremben ülő újságírókon. – Gondolom már Önök is kitalálták, hogy igen fontos dolog miatt hívtuk most ide a sajtó képviselőit. Az elmúlt két hónapban fontos változás történt a Bosszúállók szövetségén belül, amit úgy gondoltuk, ideje a nyilvánosság elé tárni. Azt hiszem, tovább már nem is szaporítanám a szót, inkább átadom annak, aki legavatottabb személy erről beszélni. Őrangyal, Loree, kérem… - adta át Fury helyét a pulpituson. Remegő lábbal léptem a dobogóra, pontosan tudtam, szavaim milyen fontosak és milyen komoly súllyal rendelkeznek. És azt is nagyon jól tudtam, hogy Loki élő egyenesben követi nyomon minden egyes szavamat.

- Köszönöm Fury igazgató. – biccentettem felé. – Nos, mint azt Önök is nagyon jól tudják, jó ideje nem mutatkoztam már a nyilvánosság előtt, pontosan azóta, hogy…hogy elveszítettük Matt-et. – egy nagyot nyeltem. – Igen nehéz időszak volt ez a számomra, de most újra itt vagyok és csatlakoztam a Bosszúállók Szövetségéhez. – láttam, ahogyan összesúgnak a teremben, nagyon jól tudtam, milyen kérdés foglalkoztatja őket, meg akartam akadályozni, hogy félbe szakítsanak kérdéseikkel. Nem volt miért köntörfalaznom, meg kellett tudniuk az igazságot. – Tudom jól, hogy most azt találgatják, hogy vajon…vajon az Őrangyal új Őrzöttre talált-e. Hogy új társa van-e a harcban. – a teremben szinte érezhető volt a feszültség.  – Nos igen. – adtam meg nekik a választ. – Ismét megtörtént. A kapcsolat létre jött és stabil. Semmi kétség nincs felőle, hogy újabb Őrangyal-Őrzött kapcsolatról van szó. – ismét nagyot nyeltem. Tovább kellett volna folytatnom, de egy óriási gombóc nőtt a torkomban. Tudtam, hogy ezúttal nem úszom meg.

- És megtudhatnánk, hogy ki a szerencsés? – kérdezte az egyik népszerű TV csatorna tudósítója. Láttam a többiek arcán, hogy mindannyian erre kíváncsiak.

- Nos…ennél a pontnál szeretném…szeretném a megértésüket és a bizalmukat kérni. A bizalmukat irányomban, a kapcsolat és a S.H.I.E.L.D. irányában és a megértésüket az…az Őrzött személyét illetően. – többen a tolluk végét rágcsálták izgalmukban. Néhányak arca elfelhősödött a borús bevezető hallatán. – Majdnem két hónapja látogatóba jött a Földre Thor testvére, Loki, aki… - ennél a pontnál olyan felzúdulás kerekedett, hogy abba kellett hagynom a mondandómat, mert még a mikrofon sem volt elég hozzá, hogy hallható legyek. A végén Fury teremtett rendet a teremben. – Tehát találkoztam Lokival és megszületett a kapcsolat. Ahogyan Önök is tudják, mindez az én akaratomon felül álló dolog, nem én választok, hanem az energiám. – a zúgolódás folytatódott, segélykérően néztem szét bajtársaimon, de láttam rajtuk, hogy ők bizony teljesen megértik a dolgot és nem nagyon akarnak bármit is mondani a védelmében.

- Loki háborús bűnös! El akarta foglalni a Földet és embereket ölt! Mégis hogy képzelik, hogy ezt elfogadják az emberek? – érkezett az első kérdés.

- Igaza van, Loki szörnyű dolgokat tett, amiért meg is kapta a büntetését. Tudom jól, hogy ez egyáltalán nem vigasztalja azokat a családokat, akik elveszítették szeretteiket, de csak azt tudom mondani, hogy Loki…Loki megváltozott. – a szavak nehezen hagyták el a szájamat összeszorított fogaimon keresztül. - Csatlakozni szeretne a Bosszúállókhoz, hogy jóvá tehesse a bűnöket, amelyeket a Föld ellen elkövetett. Azt hiszem, jár neki még egy esély…

- Ugyan honnan is tudhatnánk biztosan, hogy tényleg a mi oldalunkon áll? Mindenki jól tudja, hogy mennyire szeret bajt keverni! Lehet, hogy most is be akar férkőzni a Bosszúállók közé, hogy aztán megint valami szörnyű dolgot kövessen el!

- Megismételném: Loki semmit sem tehetett annak érdekében, hogy ő legyen az Őrzött. Tehát nem tervezhetett semmi ilyesmit. Még csak a létezésemről sem tudott. Másképpen pedig soha nem csatlakozhatott volna. Ami pedig azt illeti, hogy honnan tudjuk, tényleg megbánta-e a tetteit és megváltozott-e…nos…azt hiszem, a múltból már tudják, hogy az Őrangyal tökéletesen látja az Őrzött emlékeit és gondolatait.

- És mi van, ha hazudik magának? Ha már a gondolataival is átveri? – vetette közbe valaki.

- Azt nem tudja megtenni. Egyszerűen lehetetlen. – mondtam és reméltem, hogy a hangom határozottan cseng. Ha Lokiról van szó, úgy éreztem, semmi sem lehetetlen. – Úgy érzem, a szavam eddig mindig elég volt a sajtónak és soha nem kellett csalódniuk bennem. Örülnék, ha most sem vonnák őket kétségbe. – zártam rövidre, ami után nem is érkezett több kérdés. Már éppen le akartam lépni a pulpitusról, amikor még egy kérdés érkezett.

- Őrangyal, régen nyílt titoknak számított, hogy Ön gyengéd érzelmeket táplál Matthew Jones iránt. – szólalt fel egy újságíró, én pedig megtántorodtam. Meg kellett kapaszkodnom a pulpitusba, különben elestem volna. – Most ugyanilyen érzelmek fűzik Lokihoz is?

- Asgardba fog költözni?

- Ön és Loki egy pár? – záporoztak egymás után a kérdések. Egy részüket már meg sem hallottam. Forgott körülöttem a világ.

- És mit szól ahhoz a vádhoz, miszerint Maga hagyta meghalni Matthew Jonest? – az éles, női hang úgy hatolt át az agyamon, mint egy kés pengéje. Nagyokat pislogva, hevesen dobogó szívvel kerestem a hang forrását. A nő bal oldalt, hátul állt, a terem végében. Hosszú, platinaszőke haja csak úgy hömpölygött körülötte, kék szemei villámokat szórtak felém. Hideg fájdalom szorította görcsbe a szívemet, majd elsötétült a világ.

A S.H.I.E.L.D. a bázis felé szállt velünk, de valahogy nagyon nem akartam, hogy vissza érjünk. Nagyon jól tudtam, hogy újabb kellemetlen beszélgetés vár ott rám, én pedig lelkileg végletesen kimerültnek éreztem magamat.

- Nem bánthatja magát. Ezt ő is tudja. – mondta Fury, én pedig alig észrevehetően bólintottam. Nem érdekelt, hogy ki bánthat és ki nem. „Talán igaza van…” – gondoltam magamban.

- Mindenki kösse be magát, leszállás! – szólt hátra Natasha, én pedig egy nagyot sóhajtottam.

Mikor kiléptünk a bázisra, olyan lassan vonszoltam magamat, mintha kövekkel megrakott zsákot cipeltem volna. Csak ezek a kövek most a szívemet nyomták. Alig fordultunk ki a hangárból, amikor megláttam a fogadóbizottságot. Loki magas, arany-zöld színekben játszó alakját nem lehetett mással összetéveszteni.

- Azt hiszem, van mit megbeszélniük. Magukra hagyom Önöket. – tette a vállamra a kezét Fury, majd a Bosszúállókkal együtt elvonult. Nem tudtam rávenni magamat, hogy közelebb menjek, mintha gyökeret vert volna a lábam. Égtek a szemeim, tudtam, azonnal észre veszi majd, hogy sírtam. Nem szólt semmit, csak közelebb lépett. Ott állt közvetlenül előttem, én viszont továbbra is csak a cipőinket néztem. Éreztem magamon a tekintetét, hogy várja, végre nézzek rá és mondjam el neki életem legfájdalmasabb és leg félve őrzöttebb titkát.