Tizennyolcadik fejezet - Szívügyek

Tizennyolcadik fejezet

Szívügyek

- És mi lenne a másik dolog, amiről beszélnünk kell? – kérdezte Amerika Kapitány, mikor végre sikerült lezárnunk a sajtótájékoztató témát. Magamba fordultam, ismét elhatalmasodott rajtam a szorongás. Az elmúlt egy napban boldog és felszabadult voltam, úgy éreztem, hogy végre elértünk valamit, egyenes út áll előttünk, de most, ebben a pillanatban világosan láttam, hogy még mindig csak az út elején vagyunk és nem sokkal állunk közelebb az a megoldáshoz, mint eddig. Ez teljesen letaglózott. Éreztem, ahogyan Loki elméje próbálja megérinteni az enyémet, tudtam jól, látja rajtam, hogy valami nagyon nincs rendben, talán sejti is az okát, de mint mindig, ő biztosat akar tudni. Én viszont egyáltalán nem akartam, hogy lássa belső vívódásomat, főleg a belső hangomat nem, amelynek szavai úgy zavarba ejtettek. Falat emeltem a gondolataim köré, bármennyire is szeretett volna, nem tudott keresztül jutni rajtuk. Rá néztem, reméltem, hogy látja rajtam, mennyire zavart vagyok és megbocsájtja elzárkózásomat. De alig néhány másodperc múlva már nem az én gondolataim okozták a legnagyobb problémát. Terítékre került a téma, amiről már én is jól tudtam, hiszen láttam Loki gondolataiban és ami a legutóbbi összetűzést okozta közte és a bátyja között.

- Nos, egy igazán örömteli esemény is van készülőben. – vezette fel Fury – Néhány nap múlva vendég érkezik hozzánk Jane Foster személyében.

- Hmmm… - mordult fel kesernyésen Loki.

- Jane Foster? – kérdezte Tony. – Ő Thornak…Thornak a…

- Egy nagyon jó barátom… - fejezte be a mondatot a Villámok Istene.

- Barátod…ez jó! Ez nagyon tetszik! – nevetett fel valami idegbajos módon Loki.

- Loki… - szóltam rá csitítóan, de pillantásából azonnal tudtam, hogy nem kellett volna.

- Ugyan már! Mindenki tudja, hogy szerelmes abba a nőbe! Most pedig ide hozza a hajóra! De mégis minek? Itt fog vele parádézni? Hogy mást már ne is mondjak…– méltatlankodott fennhangon, ami mondanom sem kell, nem csak nálam ütötte ki a biztosítékot.

- Loki, nem hagyom, hogy így beszélj róla! – állt fel a helyéről Thor, Mjöllnírrel a kezében. – Gondold meg, miket mondasz öcsém!

- Miért, ha nem, akkor majd nekem esel itt mindenki szeme láttára? – fröcsögte Loki. – Csak nyugodtan! Hozzám sem tudsz érni! – most először hallottam, hogy Loki a tőlem kapott erejével és képességével hencegett. Ez nagyon felbőszített. Tudtam, hogy egyféle képpen tudok csak ennek a szóváltásnak véget vetni.

- Na jó, én most távozom. – mondtam, és már ki is léptem az ajtón. Szinte láttam magam előtt Loki megrökönyödött tekintetét. Gondoltam, hogy most mérges rám, de azt is tudtam, ha nem jövök el, akkor erősnek érzi magát és tovább hergeli Thort és saját magát is.

Éreztem a hátam mögött gomolygó energiát, tudtam, nem kell sokat várnom, hogy ismét rám ömöljön a méltatlankodás és a hisztéria hömpölygő folyama. Kinyitottam tanuló termünk ajtaját, beléptem rajta, majd vártam az újabb csatát.

- Miért jöttél el? – hallottam alig néhány másodperc múlva a számonkérés mélyen zengő hangját a hátam mögül.

- Azért, mert nem voltam kíváncsi erre. – válaszoltam hidegen. – Mondd, MI-A-FENE-BAJOD-VAN-NEKED??? MIÉRT-KELLETT-EZ??? – kérdeztem lassan, tagoltan, mintha csak egy hisztis gyerekkel beszélnék. Abban a pillanatban meg tudtam volna rángatni. Láttam rajta, hogy meglepődik, de tudtam, hogy nem kell sokáig várnom a válaszra.

- Hogy miért kellett? HOGY MIÉRT KELLETT??? – ordította magán kívül. – Azért, mert ide hozza azt…azt a nőt és itt fognak egész nap enyelegni…mindenki körülöttük fog ugrálni…hánynom kell, hacsak rá gondolok! – kirohanása kissé megrémített, egy lépést hátra léptem. Érzékelte meghátrálásomat, így egy nagy levegőt vett és inkább fel-alá járkált a teremben.

- Még mindig nem értem, hogy mindez miért zavar…mi közöd van neked hozzá, vagy akár Jane-hez? Örülj neki, hogy boldog, addig sem veled foglalkozik, nem a te nyakadon lóg…

- Örüljek neki, hogy boldog? – kérdezte, majd hisztérikusan felnevetett. – Hát mi más is lehetne a tökéletes Thor? A villámok, a mennydörgés és a szerelem Istene. – mutogatta színpadias mozdulatokkal. – Hiszen neki minden jár, ő mindent megérdemel, neki minden természetes! – hirtelen megértettem a dolgot.

- Ha jól értem, te most…te most irigyled őt azért, mert boldog? Mert ott van neki Jane? – kérdeztem, mire ő megállt nekem háttal, szemeivel a plafont nézte.

- Gyűlölöm látni azt, hogy boldog. Azt akarom, hogy szenvedjen. És a nője is. – hangja most mély volt, jéghideg és kegyetlen.

- Úgy érted…úgy érted, hogy szenvedjen, mint te? – kérdeztem remegő hangon, mert nagyon megráztak ezek a kemény szavak. Nem válaszolt, nem is fordult felém. – Mi lenne, ha nem ők szenvednének úgy, mint te, hanem te lennél olyan boldog, mint ők? – kérdeztem, mire ő felém fordult és egy ironikus mosollyal válaszolt. – Komolyan mondom. Te is ugyanúgy találhatsz magadnak egy lányt…vagy egy Istennőt…nem tudom, hogy megy ez nálatok… - vontam meg a vállamat. – Te is lehetsz boldog.

- Ó igen, hogy is nem gondoltam erre előbb. – csapott a homlokára. – Köszönöm, igazán jó ötlet. De sajnos az az igazság, hogy nem vagyok éppen túl népszerű Istennő körökben. Tudod ezt a titulust is a bátyám bitorolja. Ami pedig a Földi nőket illeti…attól tartok a múlt évben történtek után nincs túl nagy esélyem náluk…és nekik sem nálam. Néhány évente újat választani…cccssszz… - megrázta a fejét – Kellemetlen ez a halandó lét… - nem tudom miért, de nagyon fájtak a szavai.

- Ha azt hiszed, nem látok át a flegmaságodon, akkor nagyon tévedsz. – léptem hozzá közelebb. – Szerintem egyszerűen csak félsz attól, hogy valaki megint megsebez. Egyszerűen csak a könnyebbik lehetőséget választod. Bezárkózol és inkább mindenkit gyűlölsz, mert abban nincs lelki kockázat. Ebben igazad is van. Viszont hidd el, rengeteget nyerhetnél, ha megnyitnád valakinek a szívedet. És biztosan lenne jelentkező bőven. – szemében egy pillanatra az érdeklődés fénye csillant fel. – Szerintem görbe tükörben látod magadat. Meg vagy róla győződve, hogy Thor testesíti meg mindenben minden ember…nő vágyát…pedig nem. Ha egy kicsit többet nevetnél…úgy igazán, szívből…akkor sokkal vonzóbb lehetnél, mint ő. Neked van humorod és nagyon intelligens vagy. És a külsőd is…a külsőd is…

- Milyen? – kérdezte kiismerhetetlen mosolyával.

- Hát…tetszetős… - mondtam ki az egyetlen olyan szót, amit normális ember soha nem használna.

- Tetszetős… - ismételte utánam.

- Mindegy… - ráztam meg a fejemet. – Én csak azt szeretném mondani, hogy jó lenne, ha nem azzal foglalkoznál, hogyan rontsd meg Thor és Jane életét, hanem azzal, hogy hogyan tehetnéd jobbá a sajátodat. Mert szerintem ehhez nem rajtuk keresztül vezet az út. Azt első lépést már megtetted. Csatlakoztál a Bosszúállókhoz, ami igazán…igazán dicséretes. Elindultál egy új úton, ami a helyes irányba mutat. Ezen az úton kell tovább menned.

- Ó igen… - mondta vészjóslóan. – Jut eszembe, a sajtótájékoztató… - elém lépett, kék szemei hidegen fúródtak az enyémbe. – Ha azt hiszed, nem láttam bele a gondolataidba, akkor nagyon tévedsz. – mondta, láttam az arcán, hogy nagyon feldúlt. – Tudom, hogy mit gondolsz. Hogy nem bízol bennem. Nem tetszik neked, hogy azt kell mondanod, megváltoztam. Hazudnod kell értem. – arca kemény volt, szavai gondolataimat tükrözték vissza. – És még ezek után egy ilyen hegyi beszédet mersz nekem tartani? Boldogságról és szerelemről? Még Te magad sem bízol bennem. – mért végig megvetően. - Ha jól tudom, az emberek úgy tartják, hogy a szerelem és a kapcsolat alapja a bizalom.

- Szeretnék benned bízni. Annyira szeretnék benned bízni, hogy azt el sem tudom mondani! – bizonygattam kétségbeesetten. – Tessék! Nézd meg! – fogtam meg a kezét és az arcomra tettem. – Szeretném, hogy lásd! Ne hidd, hogy csak te harcolsz magaddal nap, mint nap. Én is harcolok magammal érted! – éreztem, hogy az ajkam megremeg, szememet könnycseppek homályosítják el. – Szeretnélek boldognak látni…

Néhány másodpercig még csöndben álltunk ott, Loki szemei lassan megenyhültek, arca ellazult. Éreztem magamban az elméjét, tudtam, megnyugtatja az, hogy szétnézhet, hogy mindent áttanulmányozhat. Csak emlékeimnek és gondolataimnak egy hangyányi kis része volt tőle elzárva.

- Te soha nem gyűlölted azokat, akik boldogok? – kérdezte, majd ujjait lassan lehúzta az arcomról.

Nem válaszoltam.