Harminchatodik fejezet - Hideg

Harminchatodik fejezet

Hideg

- Merre jársz? – kérdeztem, miközben megsimogattam Loki arcát. – Gyere vissza hozzám. – suttogtam a fülébe, miközben ő szemével még mindig a csillagokat bámulta. Fejét lassan felém fordította, arca olyan távolinak tűnt, egy pillanatra végig futott rajtam a hideg. Loki minden bizonnyal látta szememben a rossz érzést, amelyet viselkedése keltett bennem, ajkaimat finoman az övéhez vonta és megcsókolt. A tavasz illata valahogy mindig meg tudott nyugtatni. – Hiányzik? – kérdeztem, miközben szememmel az arcát tanulmányoztam. – Asgard? Az otthonod?

- Otthon? – nézte ismét kék szemeivel rendületlenül a csillagos eget. – Hát volt nekem valaha olyan? – szavainak súlya az én szívemet is nyomta. Semmi mást nem kívántam jobban a világon, mint azt, hogy végre boldog lehessen, elfelejthessen minden keserűséget, sérelmet és bánatot, amelyek megmérgezték az életét.

- Ha nem is volt…most már egészen biztosan van. – mondtam halkan, mire rám emelte a tekintetét. Két hét telt el, mióta Loki visszahozott az életbe, én pedig elhoztam őt arra a helyre, amit otthonomnak neveztem, ahol Önmagam lehettem, ahol csak mi lehettünk ketten, csak ő és én. Néhány hete még menedék volt számomra a fájdalom elől, most pedig menedék volt a szerelmünknek a kíváncsi szemek elől. – Gyere… - álltam föl a napozóágyról, majd kezemet felé nyújtottam. Ő mindent tudó mosolyával kezem után nyúlt, majd együtt indultunk vissza a házba.

- Holnap megmutatom neked a kedvenc helyemet. – mondtam Lokinak, miközben hálóingben álltam a szobánk nagy, álló tükre előtt és próbáltam éjszakára legalább valami laza fonással igába kényszeríteni zabolátlan, fekete hajzuhatagomat. – Szerintem tetszeni fog neked. Olyan érintetlen és… - Nem tudtam befejezni a mondatot, mert a következő pillanatban Loki már ott volt mögöttem, finoman kiszabadította a hajamat a kezeim közül, majd kibontotta, mintha nem is érdekelné, hogy mi időt szenvedtem azzal, hogy befonjam. Amikor végzett, fekete sörényem ismét zabolátlanul hullott a hátamra. Loki az egyik oldalról finoman elsimította tincseket és megcsókolta a nyakamat. Másik kezét végig csúsztatta az oldalamon, le a combomig, ahol véget ért a hálóing, majd ügyesen becsusszant alá. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy mit szeretne.

Az elmúlt két hétben Loki egy újfajta hatalmat fedezett fel, egy hatalmat, amelyet felettem tudott gyakorolni, amellyel egyszerre tudott irányítani, elérni, hogy azt tegyem, amit ő szeretne, közben pedig örömöt és gyönyört okozott nekem és saját magának is. Bár az elején kissé megijesztett és zavarba hozott a hatalomnak ez a fajta gyakorlása, ám rá kellett jönnöm, hogy nem éri különösebb sérelem az önbecsülésemet, a játék viszont hihetetlenül izgató és amennyiben ez elősegíti azt, hogy Loki nem másokon akarja másképpen kiélni uralkodási vágyát, akkor hát legyen…feláldozom magamat a közjó oltárán.

Keze finoman végig simította a combomat, amíg el nem jutott annak belső feléig. Ott akadályba ütközött. De ajkaival addig csókolgatta a nyakamat, kezeivel pedig simogatta a combomat, amíg azon nem vettem észre magamat, hogy akaratlanul is utat engedtem neki. Loki egy pimasz mosollyal nyugtázta újabb győzelmét. A tükörből mindent láttam, bár mögöttem állt.

Ujjai sietősen kezdtek el kényeztetni, másik kezével pedig hihetetlen ügyességgel gombolta ki felül a hálóingemet, ujjai körül fogták érzékennyé vált mellemet. Nem bírtam magamat tovább nézni a tükörben, inkább becsuktam a szememet, miközben egyre nagyobb sóhajok hagyták el ajkaimat.

- Gyere, menjünk az ágyhoz… - suttogtam, miközben kezemmel hátra nyúltam és bele túrtam a hajába. Egy pillanatra bele néztem a tükörbe…most olyanok voltunk, mint néhány hónapja ott, a S.H.I.E.L.D. étkezőjében…

- Nem…én itt szeretném. – hallottam mély hangját a fülemben, ágyékát pedig erősen a fenekemhez szorította.

- De ott sokkal kényelmesebb lenne… - próbáltam ellenkezni, bár ez már inkább csak a játék része volt, tudtam, úgyis lehetetlen Lokit bármiről is lebeszélni, amit a fejébe vesz.

- Hidd el, élvezni fogod… - nyalta meg a fülcimpámat, közben lefejtette magáról a kezemet. – Dőlj előre… - búgta a fülembe, majd kezeimet a tükör két oldalára, a falhoz irányította. Testem kissé meghajlott, csípőm megadóan és hívogatóan hátra feszült. Szívem hevesen dobogott, miközben Loki a combomat és a fenekemet végig simítva felhajtotta a hálóingemet. Nem kellett sokáig várnom és megéreztem kemény vágyát, ahogyan utat tör magának. Furcsán ismeretlen érzés volt őt így befogadni, ahogyan lassan végig kitölt engem, aztán lassú mozgásba kezd, miközben én görcsösen támasztom a falat. Ő két kézzel a csípőmbe markolt, egyszerre mozgott- és húzott magára…én pedig élveztem…úgy, mint még soha. És szégyelltem magamat miatta. Összeszorítottam a szememet, nem akartam a tükörbe nézni, miközben hangos nyögésekben törtem ki.

Ő abbahagyta a mozgást, mélyen elmerült bennem, közben elő hajolt, kezével magához húzta a felsőtestemet, amíg majdnem egyenesen álltam. Éreztem, ahogyan feszít belülről…

- Nyisd ki a szemedet… - suttogta, én pedig ha kelletlenül is, de engedelmeskedtem. - Ugye…ugye most közel vagyok hozzád? – suttogta a fülembe, miközben kezeivel bilincsben tartott. Egyik keze a mellemet simogatta, míg a másik a hasamon nyugodott, amelynek mélyén éreztem az izgató feszülést. – Ugye közel vagyok? – kérdezte újra, türelmetlenül. Tudtam, hogy valamikor még kapok azért, mert megzavartam a csillagok bámulásában.

- Igen…igen, közel vagy… - fordítottam el a fejemet, arcán elégedett mosoly jelent meg, szemei csillogtak. Ajkai éhesen és szerelmesen ízlelték az enyémet. – De lehetnél sokkal közelebb is… - pihegtem incselkedve, mikor végül levegőhöz jutottam. Ajkain játékos mosoly jelent meg, én pedig tudtam, ezen az estén olyan közel lesz hozzám, mint eddig még soha…

- Ugye megmondtam, hogy élvezni fogod? – kérdezte tárgyilagosan Loki, miután heves együttlétünk után az ágyhoz vitt és éppen azon pihegve próbáltam visszatérni az életbe.

- Szerintem bűn, hogy ennyire élvezem… - mondtam komolyan. – Biztosan nem lenne szabad… - még mindig égett az arcom, ha arra gondoltam, ami a tükör előtt történt. Szinte biztos voltam benne, hogy másnap reggel nem az előtt fogok fésülködni.

- Nem tehetsz róla…vannak dolgok, amiknek egy halandó nem tud ellenállni. És ha szerencséje van, egy isten megadja neki. – mondta, majd megcsókolt.

- Hát igen, túl jó vagy hozzám… - morogtam, majd próbáltam megmozdítani sajgó végtagjaimat.

- Holnap visszamegyek Asgardba. – mondta minden átmenet nélkül, arca ismét kiismerhetetlen volt.

- Tessék??? – kérdeztem, hirtelen már nem is éreztem semmiféle fásultságot. – Itt hagysz??? Elhagysz már megint??? Miért??? Azt hittem, hogy…

Loki kezét az arcomra tette, szemével komolyan az enyémbe nézett, amitől elhallgattam.

- Nem hagylak el. De vissza kell mennem. Thorral…Elmondani Apánknak, hogy mi történt. Hogy mi történt VELED.

- Jól van, de akkor hagy menjek veletek én is! Kérlek! – fogtam meg a kezét. – Nem akarok megint egyedül lenni! – éreztem, hogy a gondolatra végig fut rajtam a hideg.

- Nem. Nem szeretném, hogy most gyere. – homlokát az enyémnek támasztotta. – Azt akarom, ha legközelebb Asgardba jössz, akkor úgy jöhess, mint a Királynőm. Azt akarom, hogy a többiek is úgy tiszteljenek téged és elfogadjanak. – szeme villámokat szórt.

- Loki, én a TE Királynőd szeretnék csak lenni, nem pedig az övék. – próbáltam meggyőzni. – Nekem te jelented a világot. Mind a kilencet… - nevettem fel, könnyeimmel küszködve. – Kérlek…veled szeretnék menni. Nem hozok rád szégyent. A Királynőd leszek… - suttogtam a fülébe. – Csak vigyél magaddal… - ő nagy levegőt vett, becsukta a szemét, majd újra kinyitotta.

- Ígérem, hogy visszajövök. Csak néhány napról van szó. Utána pedig együtt térünk vissza Asgardba.

- Miért csinálod ezt velem?  - éreztem, hogy könnyek csorognak végig az arcomon. Ránéztem könnyeim fátyolán át és láttam, hogy az ő arca is szomorú.

- Nehéz annak, aki egy Istent szeret…

A szabad ég alatt álltunk, miközben arra vártunk, hogy Heimdall megnyissa a hidat. Tudtam, hogy már csak pillanatok kérdése és Loki megint fényévekre lesz tőlem. Minden Bosszúálló eljött, hogy „jó utat” kívánjon Thornak és testvérének, így a látványos búcsúzkodás ki volt zárva. Loki nem volt az a fajta, aki a nagyvilág elé tárja érzelmeit.

- Vigyázz magadra és…és siess vissza hozzám. – mondtam el immár vagy ezredszerre, miközben próbáltam visszafojtani feltörni készülő könnyeimet. Ő nem mondott semmit, csak bólintott, majd lassan Thor mellé sétált. Én egyik lábamról a másikra álltam és nagyokat nyeltem. Az ég elfelhősödött, mintha csak tornádó készülődne. Tudtam, hogy másodpercek múlva Loki már egy másik világ része lesz. Felnézett, látta a feje fölött gomolygó fellegeket, majd tekintetünk találkozott. Hirtelen hozzám lépett, a szemembe nézett, majd finoman megcsókolt. Nem akartam elhinni, hogy megtette.

- Jaj, hát ez olyan romantikus! – tapsikolt Stark, amiért cserébe Loki egy olyan pillantással ajándékozta meg, hogy csodáltam, nem esik össze holtan. Még egyszer rám nézett, aztán Thor mellé állt. A fénycsóva leereszkedett, Loki pedig eltűnt. Én pedig megint egyedül voltam…

Ismét a S.H.I.E.L.D. bázisán találtam magamat, abban az apró, kis kabinban. Két hétig az otthonomban lehettünk, élvezhettük a szerelmünket, az új esélyt, amit kaptunk az élettől, de Loki most ismét nem volt velem.

Próbáltam megérteni az indokait, hogy miért szeretne most egyedül haza menni, hogy mit szeretne megértetni Apjával és az Asgardiakkal, de igazán nem tudtam magamnak megmagyarázni. Asgardban még őt, magát sem fogadják el, akkor hogyan gondolja, hogy majd engem elfogadnak? Ezután sem leszek több nekik, mint az Őrangyal. Vagy Loki szeretője. De hogy Királynő? …Ugyan már…De tudtam, hogy ő egyszer a fejébe vesz valamit, arról senki sem beszélheti le. Csak remélni tudtam, hogy nem okozok a családjában újabb feszültséget.

Nagyon fáradtnak éreztem magamat. Nem tudtam, hogy az elmúlt két hét féke vesztett szenvedélye merített-e ki ennyire, vagy pedig a lelki megpróbáltatások és az a tény, hogy néhány napig ismét nélkülöznöm kell Loki közelségét. Végig feküdtem az ágyon, mert éreztem, nemsokára elnyom majd az álom. Kirázott a hideg. Magamra terítettem még egy takarót és összegömbölyödtem alatta. Rossz volt, hogy nincs kihez bújnom. Az ember nagyon gyorsan hozzá tud szokni a jó dolgokhoz. Két hete minden egyes éjszaka Loki mellett aludtam, éreztem a teste melegét… Most viszont reszkettem a hidegtől…

Hangos pittyegés ébresztett fel. Halványan érzékeltem, hogy nem a szobámban vagyok, de minden nagyon homályos volt, én pedig kissé kába.

- Nézzék, magához tért! – hallottam Natasha hangját.

- Loree, Loree minden rendben? – hajolt felém Banner, közben pedig megfogta a csuklómat és a pulzusomat számolta.

- Mi…mi történt? – kérdeztem, miközben a többiek segítségével nagy nehezen sikerült felülnöm az ágyon. A bázis gyengélkedő részlegén voltam, mellkasomra egy sereg kütyü volt rátapasztva, amelyek mutatták a szívműködésemet és egyéb életfunkcióimat. – Jaj Doki, vegye le ezeket! – mutattam végig magamon, közben észre vettem az infúziót is, ami a vénámba volt bekötve.

- Jól van Loree, nyugodjon meg, csak szépen, lassan… - kezdte el le- és kiszedegetni belőlem a dolgokat.

- Szívverés és hőmérséklet normális. Most úgy látszik, rendben van. – mutatott Stark a képernyőre.

- Hőmérséklet? – kérdeztem. – Lázas voltam? – kérdeztem. – Mondjuk…mondjuk mielőtt lefeküdtem eléggé rázott a hideg. Gondolhattam volna, hogy valami bújkál bennem… - emlékeztem vissza.

- Hát valamikor egészen biztos, hogy bujkált… - jegyezte meg egy villám mosollyal Stark.

- Stark! Fejezze be! – szólt rá Natasha.

- Mi van? Mi ezt az egész? – tettem a homlokomra a kezemet. – Semmit sem értek. Most akkor beteg vagyok? Hogy kerültem egyáltalán ide? – néztem körbe.

- Valamikor éjfél környékén a kabinjában lévő létfenntartó rendszer jelezte, hogy az Ön testhőmérséklete vészesen lecsökkent és riasztotta az egészségügyi egységet. – kezdte Banner.

- Lecsökkent a testhőmérsékletem? – néztem rá értetlenül. – Ezt egyáltalán nem értem…

- Majdnem teljesen kihűltél. Mintha mínusz húsz fokban aludtál volna. – magyarázta Natasha.

- De…de hogy lehetséges ez? Milyen betegség okozhat ilyesmit? – néztem rájuk értetlenül. Stark továbbra is csak idétlenül vigyorgott. – Mondjanak már valamit!!! – csaptam türelmetlenül az ágy szélére.

- Még nem tudunk biztosat, de…

- Ó, dehogynem tudunk… - szólt közbe Stark. – Ne kímélje Banner…

- Jól van…szóval…erről van itt szó. – húzott közelebb egy monitort, amin egy elmosódott paca látszódott csupán, körülötte pedig ott gomolygott az én kék energiám.

- Ez meg mi? – kérdeztem, mert bárhogyan is forgattam a fejemet, sehogyan sem tudtam kivenni semmit.

- Nos, az energia miatt nem nagyon tudunk róla pontosabb információkat mondani, de…azt egészen biztos, hogy valami féle élő szövet. Mert növekszik. És ez a hőingadozás forrása. A közelében tapasztalható hőmérséklet sokszor csupán csak töredéke az emberi test hőmérsékletének. Nem mindig…valamikor majdnem megközelíti…de…de vannak bizonyos aggasztó periódusok, amikor vészesen lecsökken a hőfoka. Ilyenkor kerül veszélybe az Ön élete.

- Jézusom… - nyeltem egy nagyot. – És…és mi lehet ez? – próbáltam újra és újra az energia mögé látni. – valami féle…daganat? – kérdeztem, bár őszintén remegtem a választól. A Bosszúállók összenéztek, majd láttam, hogy ismét Bannerre hagyják, hogy közölje velem az ítéletet.

- Nem Loree, ha jól gondoljuk, akkor ez valami egészen más.

- De…de mi más lehet? – kérdeztem egyre idegesebben. Remegtem a válaszért.

- Loree, ez a valami a méhében növekszik…