Harminchatodik
fejezet
Hideg
-
Merre jársz? – kérdeztem, miközben megsimogattam Loki arcát. – Gyere vissza
hozzám. – suttogtam a fülébe, miközben ő szemével még mindig a csillagokat
bámulta. Fejét lassan felém fordította, arca olyan távolinak tűnt, egy pillanatra
végig futott rajtam a hideg. Loki minden bizonnyal látta szememben a rossz
érzést, amelyet viselkedése keltett bennem, ajkaimat finoman az övéhez vonta és
megcsókolt. A tavasz illata valahogy mindig meg tudott nyugtatni. – Hiányzik? –
kérdeztem, miközben szememmel az arcát tanulmányoztam. – Asgard? Az otthonod?
-
Otthon? – nézte ismét kék szemeivel rendületlenül a csillagos eget. – Hát volt
nekem valaha olyan? – szavainak súlya az én szívemet is nyomta. Semmi mást nem
kívántam jobban a világon, mint azt, hogy végre boldog lehessen, elfelejthessen
minden keserűséget, sérelmet és bánatot, amelyek megmérgezték az életét.
-
Ha nem is volt…most már egészen biztosan van. – mondtam halkan, mire rám emelte
a tekintetét. Két hét telt el, mióta Loki visszahozott az életbe, én pedig
elhoztam őt arra a helyre, amit otthonomnak neveztem, ahol Önmagam lehettem,
ahol csak mi lehettünk ketten, csak ő és én. Néhány hete még menedék volt
számomra a fájdalom elől, most pedig menedék volt a szerelmünknek a kíváncsi szemek
elől. – Gyere… - álltam föl a napozóágyról, majd kezemet felé nyújtottam. Ő
mindent tudó mosolyával kezem után nyúlt, majd együtt indultunk vissza a házba.
-
Holnap megmutatom neked a kedvenc helyemet. – mondtam Lokinak, miközben
hálóingben álltam a szobánk nagy, álló tükre előtt és próbáltam éjszakára
legalább valami laza fonással igába kényszeríteni zabolátlan, fekete
hajzuhatagomat. – Szerintem tetszeni fog neked. Olyan érintetlen és… - Nem
tudtam befejezni a mondatot, mert a következő pillanatban Loki már ott volt
mögöttem, finoman kiszabadította a hajamat a kezeim közül, majd kibontotta,
mintha nem is érdekelné, hogy mi időt szenvedtem azzal, hogy befonjam. Amikor
végzett, fekete sörényem ismét zabolátlanul hullott a hátamra. Loki az egyik
oldalról finoman elsimította tincseket és megcsókolta a nyakamat. Másik kezét
végig csúsztatta az oldalamon, le a combomig, ahol véget ért a hálóing, majd
ügyesen becsusszant alá. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy mit szeretne.
Az
elmúlt két hétben Loki egy újfajta hatalmat fedezett fel, egy hatalmat, amelyet
felettem tudott gyakorolni, amellyel egyszerre tudott irányítani, elérni, hogy
azt tegyem, amit ő szeretne, közben pedig örömöt és gyönyört okozott nekem és
saját magának is. Bár az elején kissé megijesztett és zavarba hozott a
hatalomnak ez a fajta gyakorlása, ám rá kellett jönnöm, hogy nem éri különösebb
sérelem az önbecsülésemet, a játék viszont hihetetlenül izgató és amennyiben ez
elősegíti azt, hogy Loki nem másokon akarja másképpen kiélni uralkodási vágyát,
akkor hát legyen…feláldozom magamat a közjó oltárán.
Keze
finoman végig simította a combomat, amíg el nem jutott annak belső feléig. Ott
akadályba ütközött. De ajkaival addig csókolgatta a nyakamat, kezeivel pedig
simogatta a combomat, amíg azon nem vettem észre magamat, hogy akaratlanul is
utat engedtem neki. Loki egy pimasz mosollyal nyugtázta újabb győzelmét. A
tükörből mindent láttam, bár mögöttem állt.
Ujjai
sietősen kezdtek el kényeztetni, másik kezével pedig hihetetlen ügyességgel
gombolta ki felül a hálóingemet, ujjai körül fogták érzékennyé vált mellemet. Nem
bírtam magamat tovább nézni a tükörben, inkább becsuktam a szememet, miközben
egyre nagyobb sóhajok hagyták el ajkaimat.
-
Gyere, menjünk az ágyhoz… - suttogtam, miközben kezemmel hátra nyúltam és bele
túrtam a hajába. Egy pillanatra bele néztem a tükörbe…most olyanok voltunk,
mint néhány hónapja ott, a S.H.I.E.L.D. étkezőjében…
-
Nem…én itt szeretném. – hallottam mély hangját a fülemben, ágyékát pedig erősen
a fenekemhez szorította.
-
De ott sokkal kényelmesebb lenne… - próbáltam ellenkezni, bár ez már inkább
csak a játék része volt, tudtam, úgyis lehetetlen Lokit bármiről is lebeszélni,
amit a fejébe vesz.
-
Hidd el, élvezni fogod… - nyalta meg a fülcimpámat, közben lefejtette magáról a
kezemet. – Dőlj előre… - búgta a fülembe, majd kezeimet a tükör két oldalára, a
falhoz irányította. Testem kissé meghajlott, csípőm megadóan és hívogatóan
hátra feszült. Szívem hevesen dobogott, miközben Loki a combomat és a fenekemet
végig simítva felhajtotta a hálóingemet. Nem kellett sokáig várnom és
megéreztem kemény vágyát, ahogyan utat tör magának. Furcsán ismeretlen érzés
volt őt így befogadni, ahogyan lassan végig kitölt engem, aztán lassú mozgásba
kezd, miközben én görcsösen támasztom a falat. Ő két kézzel a csípőmbe markolt,
egyszerre mozgott- és húzott magára…én pedig élveztem…úgy, mint még soha. És
szégyelltem magamat miatta. Összeszorítottam a szememet, nem akartam a tükörbe
nézni, miközben hangos nyögésekben törtem ki.
Ő
abbahagyta a mozgást, mélyen elmerült bennem, közben elő hajolt, kezével
magához húzta a felsőtestemet, amíg majdnem egyenesen álltam. Éreztem, ahogyan
feszít belülről…
-
Nyisd ki a szemedet… - suttogta, én pedig ha kelletlenül is, de
engedelmeskedtem. - Ugye…ugye most közel vagyok hozzád? – suttogta a fülembe,
miközben kezeivel bilincsben tartott. Egyik keze a mellemet simogatta, míg a
másik a hasamon nyugodott, amelynek mélyén éreztem az izgató feszülést. – Ugye
közel vagyok? – kérdezte újra, türelmetlenül. Tudtam, hogy valamikor még kapok
azért, mert megzavartam a csillagok bámulásában.
-
Igen…igen, közel vagy… - fordítottam el a fejemet, arcán elégedett mosoly
jelent meg, szemei csillogtak. Ajkai éhesen és szerelmesen ízlelték az enyémet.
– De lehetnél sokkal közelebb is… - pihegtem incselkedve, mikor végül levegőhöz
jutottam. Ajkain játékos mosoly jelent meg, én pedig tudtam, ezen az estén
olyan közel lesz hozzám, mint eddig még soha…
-
Ugye megmondtam, hogy élvezni fogod? – kérdezte tárgyilagosan Loki, miután
heves együttlétünk után az ágyhoz vitt és éppen azon pihegve próbáltam
visszatérni az életbe.
-
Szerintem bűn, hogy ennyire élvezem… - mondtam komolyan. – Biztosan nem lenne
szabad… - még mindig égett az arcom, ha arra gondoltam, ami a tükör előtt
történt. Szinte biztos voltam benne, hogy másnap reggel nem az előtt fogok
fésülködni.
-
Nem tehetsz róla…vannak dolgok, amiknek egy halandó nem tud ellenállni. És ha
szerencséje van, egy isten megadja neki. – mondta, majd megcsókolt.
-
Hát igen, túl jó vagy hozzám… - morogtam, majd próbáltam megmozdítani sajgó
végtagjaimat.
-
Holnap visszamegyek Asgardba. – mondta minden átmenet nélkül, arca ismét
kiismerhetetlen volt.
-
Tessék??? – kérdeztem, hirtelen már nem is éreztem semmiféle fásultságot. – Itt
hagysz??? Elhagysz már megint??? Miért??? Azt hittem, hogy…
Loki
kezét az arcomra tette, szemével komolyan az enyémbe nézett, amitől
elhallgattam.
-
Nem hagylak el. De vissza kell mennem. Thorral…Elmondani Apánknak, hogy mi
történt. Hogy mi történt VELED.
-
Jól van, de akkor hagy menjek veletek én is! Kérlek! – fogtam meg a kezét. –
Nem akarok megint egyedül lenni! – éreztem, hogy a gondolatra végig fut rajtam
a hideg.
-
Nem. Nem szeretném, hogy most gyere. – homlokát az enyémnek támasztotta. – Azt
akarom, ha legközelebb Asgardba jössz, akkor úgy jöhess, mint a Királynőm. Azt
akarom, hogy a többiek is úgy tiszteljenek téged és elfogadjanak. – szeme
villámokat szórt.
-
Loki, én a TE Királynőd szeretnék csak lenni, nem pedig az övék. – próbáltam
meggyőzni. – Nekem te jelented a világot. Mind a kilencet… - nevettem fel,
könnyeimmel küszködve. – Kérlek…veled szeretnék menni. Nem hozok rád szégyent.
A Királynőd leszek… - suttogtam a fülébe. – Csak vigyél magaddal… - ő nagy
levegőt vett, becsukta a szemét, majd újra kinyitotta.
-
Ígérem, hogy visszajövök. Csak néhány napról van szó. Utána pedig együtt térünk
vissza Asgardba.
-
Miért csinálod ezt velem? - éreztem,
hogy könnyek csorognak végig az arcomon. Ránéztem könnyeim fátyolán át és
láttam, hogy az ő arca is szomorú.
-
Nehéz annak, aki egy Istent szeret…
A
szabad ég alatt álltunk, miközben arra vártunk, hogy Heimdall megnyissa a
hidat. Tudtam, hogy már csak pillanatok kérdése és Loki megint fényévekre lesz
tőlem. Minden Bosszúálló eljött, hogy „jó utat” kívánjon Thornak és
testvérének, így a látványos búcsúzkodás ki volt zárva. Loki nem volt az a
fajta, aki a nagyvilág elé tárja érzelmeit.
-
Vigyázz magadra és…és siess vissza hozzám. – mondtam el immár vagy ezredszerre,
miközben próbáltam visszafojtani feltörni készülő könnyeimet. Ő nem mondott
semmit, csak bólintott, majd lassan Thor mellé sétált. Én egyik lábamról a
másikra álltam és nagyokat nyeltem. Az ég elfelhősödött, mintha csak tornádó
készülődne. Tudtam, hogy másodpercek múlva Loki már egy másik világ része lesz.
Felnézett, látta a feje fölött gomolygó fellegeket, majd tekintetünk
találkozott. Hirtelen hozzám lépett, a szemembe nézett, majd finoman
megcsókolt. Nem akartam elhinni, hogy megtette.
-
Jaj, hát ez olyan romantikus! – tapsikolt Stark, amiért cserébe Loki egy olyan
pillantással ajándékozta meg, hogy csodáltam, nem esik össze holtan. Még
egyszer rám nézett, aztán Thor mellé állt. A fénycsóva leereszkedett, Loki
pedig eltűnt. Én pedig megint egyedül voltam…
Ismét
a S.H.I.E.L.D. bázisán találtam magamat, abban az apró, kis kabinban. Két hétig
az otthonomban lehettünk, élvezhettük a szerelmünket, az új esélyt, amit
kaptunk az élettől, de Loki most ismét nem volt velem.
Próbáltam
megérteni az indokait, hogy miért szeretne most egyedül haza menni, hogy mit
szeretne megértetni Apjával és az Asgardiakkal, de igazán nem tudtam magamnak
megmagyarázni. Asgardban még őt, magát sem fogadják el, akkor hogyan gondolja,
hogy majd engem elfogadnak? Ezután sem leszek több nekik, mint az Őrangyal.
Vagy Loki szeretője. De hogy Királynő? …Ugyan már…De tudtam, hogy ő egyszer a
fejébe vesz valamit, arról senki sem beszélheti le. Csak remélni tudtam, hogy
nem okozok a családjában újabb feszültséget.
Nagyon
fáradtnak éreztem magamat. Nem tudtam, hogy az elmúlt két hét féke vesztett
szenvedélye merített-e ki ennyire, vagy pedig a lelki megpróbáltatások és az a
tény, hogy néhány napig ismét nélkülöznöm kell Loki közelségét. Végig feküdtem
az ágyon, mert éreztem, nemsokára elnyom majd az álom. Kirázott a hideg.
Magamra terítettem még egy takarót és összegömbölyödtem alatta. Rossz volt,
hogy nincs kihez bújnom. Az ember nagyon gyorsan hozzá tud szokni a jó
dolgokhoz. Két hete minden egyes éjszaka Loki mellett aludtam, éreztem a teste
melegét… Most viszont reszkettem a hidegtől…
Hangos
pittyegés ébresztett fel. Halványan érzékeltem, hogy nem a szobámban vagyok, de
minden nagyon homályos volt, én pedig kissé kába.
-
Nézzék, magához tért! – hallottam Natasha hangját.
-
Loree, Loree minden rendben? – hajolt felém Banner, közben pedig megfogta a
csuklómat és a pulzusomat számolta.
-
Mi…mi történt? – kérdeztem, miközben a többiek segítségével nagy nehezen
sikerült felülnöm az ágyon. A bázis gyengélkedő részlegén voltam, mellkasomra
egy sereg kütyü volt rátapasztva, amelyek mutatták a szívműködésemet és egyéb
életfunkcióimat. – Jaj Doki, vegye le ezeket! – mutattam végig magamon, közben
észre vettem az infúziót is, ami a vénámba volt bekötve.
-
Jól van Loree, nyugodjon meg, csak szépen, lassan… - kezdte el le- és
kiszedegetni belőlem a dolgokat.
-
Szívverés és hőmérséklet normális. Most úgy látszik, rendben van. – mutatott
Stark a képernyőre.
-
Hőmérséklet? – kérdeztem. – Lázas voltam? – kérdeztem. – Mondjuk…mondjuk
mielőtt lefeküdtem eléggé rázott a hideg. Gondolhattam volna, hogy valami
bújkál bennem… - emlékeztem vissza.
-
Hát valamikor egészen biztos, hogy bujkált… - jegyezte meg egy villám mosollyal
Stark.
-
Stark! Fejezze be! – szólt rá Natasha.
-
Mi van? Mi ezt az egész? – tettem a homlokomra a kezemet. – Semmit sem értek.
Most akkor beteg vagyok? Hogy kerültem egyáltalán ide? – néztem körbe.
-
Valamikor éjfél környékén a kabinjában lévő létfenntartó rendszer jelezte, hogy
az Ön testhőmérséklete vészesen lecsökkent és riasztotta az egészségügyi
egységet. – kezdte Banner.
-
Lecsökkent a testhőmérsékletem? – néztem rá értetlenül. – Ezt egyáltalán nem
értem…
-
Majdnem teljesen kihűltél. Mintha mínusz húsz fokban aludtál volna. –
magyarázta Natasha.
-
De…de hogy lehetséges ez? Milyen betegség okozhat ilyesmit? – néztem rájuk
értetlenül. Stark továbbra is csak idétlenül vigyorgott. – Mondjanak már
valamit!!! – csaptam türelmetlenül az ágy szélére.
-
Még nem tudunk biztosat, de…
-
Ó, dehogynem tudunk… - szólt közbe Stark. – Ne kímélje Banner…
-
Jól van…szóval…erről van itt szó. – húzott közelebb egy monitort, amin egy
elmosódott paca látszódott csupán, körülötte pedig ott gomolygott az én kék
energiám.
-
Ez meg mi? – kérdeztem, mert bárhogyan is forgattam a fejemet, sehogyan sem
tudtam kivenni semmit.
-
Nos, az energia miatt nem nagyon tudunk róla pontosabb információkat mondani,
de…azt egészen biztos, hogy valami féle élő szövet. Mert növekszik. És ez a
hőingadozás forrása. A közelében tapasztalható hőmérséklet sokszor csupán csak
töredéke az emberi test hőmérsékletének. Nem mindig…valamikor majdnem
megközelíti…de…de vannak bizonyos aggasztó periódusok, amikor vészesen
lecsökken a hőfoka. Ilyenkor kerül veszélybe az Ön élete.
-
Jézusom… - nyeltem egy nagyot. – És…és mi lehet ez? – próbáltam újra és újra az
energia mögé látni. – valami féle…daganat? – kérdeztem, bár őszintén remegtem a
választól. A Bosszúállók összenéztek, majd láttam, hogy ismét Bannerre hagyják,
hogy közölje velem az ítéletet.
-
Nem Loree, ha jól gondoljuk, akkor ez valami egészen más.
-
De…de mi más lehet? – kérdeztem egyre idegesebben. Remegtem a válaszért.
-
Loree, ez a valami a méhében növekszik…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése